A fűző: fehérnemű, kínzóeszköz, erotikus kiegészítő

Fehérnemű világ · A fűző kifejezés hallatán manapság egy nagyon erotikus kiegészítőre asszociálunk, amelyet csak bizonyos alkalmakkor viselünk… Ez azonban nem volt mindig így – valaha a fűző alapdarabnak számított minden nő ruhatárában, a viselése pedig felért egy kínzással.

Mi is az a fűző?

Annak értelmezése, hogy pontosan mi is az a fűző, nem is annyira egyszerű, hiszen a fűző kinézete és funkciója folyamatosan változott a történelem során, tehát a választ csak akkor tudjuk megadni, ha meghatározzuk ki és mikor tette fel a kérdést. Ha mégis szeretnénk valamilyen definícióval leírni a fűzőt, akkor azt mondhatjuk, hogy évszázadokon át ez egy, olyan ruhadarab volt, amely abban segítette a viselőjét, hogy elérje a kor által kívánatos, ideális testalkatot.

Persze ez a testalkat a történelem során folyamatosan változott. Hol a homokóra számított divatosnak, hol a fiús alkat, hol a telt keblek, hol a laposak… A fűző azonban mindegyiknél jó szolgálatot tett, hiszen remekül korrigálta a test arányait.
Manapság pedig ugyanennek a tulajdonságának köszönhetően a csábítás elengedhetetlen kellékévé vált.

A fűző rövid története

Akár hisszük, akár nem, fűzőt már az ókorban is hordtak az emberek, igaz akkor még keményített vásznakat csavartak magukra jó szorosan, így próbálva elérni a vágyott idomokat. Az ókor letűntével azonban ezek a fűzők is a múlt ködébe vesztek, egészen a XIII – XIV. századig, amikor megjelentek a derékban szűkebb ruhadarabok, ennek következtében pedig ismét előtérbe került a testarányok formálása. A ma is ismert fűzők tehát ebben az időben jelentek meg, és leginkább fából vagy fémből készült páncélokra hasonlítottak, ráadásul a melleket is teljesen elfedték és lenyomták, így nemhogy szexinek nem lehetett nevezni ezeket a mídereket, de kifejezetten kényelmetlen is volt a viselésük. A szépségért azonban szenvedni kell – és a hölgyek szenvedtek is, főleg Medici Katalin udvarában, ott ugyanis csak fűzött derekú, karcsú udvarhölgyeknek akadt hely.

Az empire-stílusú (mell alatt elvágott és onnan leomló) ruhák térhódításával azonban a fűző is megrövidült és amolyan fűzős melltartóvá kurtult, cseppnyi lélegzetvételhez juttatva végre a nőket. De ez sem tartott sokáig, ugyanis a XIX. század közepétől kezdve soha nem látott módon kezdett ismét terjedni a fűzőviselés, sőt ekkoriban szinte elképzelhetetlennek – mi több, erkölcstelennek - számított, hogy egy nő fűző nélkül élje a hétköznapjait. Egyes hölgyek olyannyira a tökéletes alak rabjaivá váltak, hogy még estére sem voltak hajlandóak megszabadulni ettől a szorító, nyomorgató ruhadarabtól, de egy időben még az urakat is magával ragadta a fűzőörület. Az 1900-as évek elején akadtak olyan nők, akik 35-40 cm vékonyra fűzték a derekukat, ez pedig csak úgy volt lehetséges, ha valódi kínzóeszközként vetették be a fémrudakkal, avagy halcsontokkal merevített ruhadarabot.
A fűző egyre extrémebb méreteket öltő (rém)uralmának végül egy tervező, Paul Poiret vetett véget, aki megalkotta az első olyan ruhát, amely nem fűzött alakra lett megálmodva.

A fűző üzenete

A fűző amellett, hogy a test idomait formálta, komoly státuszszimbólumként is jelen volt a mindennapokban. A társadalmi elit hölgytagjai egyre vékonyabbra zsugorították a derekukat, míg akiknek dolgozniuk kellett vagy háztartást vezettek, gyereket neveltek, azok kevésbé húzták szorosra a fűző zsinórjait, hiszen a hétköznapi tevékenységek alkalmával szabadabban kellett mozogniuk. Az arisztokrácia azonban csak sétált, üldögélt, csipegetett merev derékkal és egyenes háttal, jól jelezve már testtartásukkal is társadalmi hovatartozásukat.

Manapság a fűzők egészen más üzenetet hordoznak. Egyrészt a modern alakformáló típusok hatékonyan karcsúsítják a derekat, miközben kiemelik a kebleket, másrészt, akár felsőruházatként, akár fehérneműként jelennek meg az öltözködésben. 

Miből készül a fűző?

A fűzők korai típusait az ókorban keményített vászon, később pedig fém és fa alkotta. A maihoz leginkább hasonlító fűzők, azaz a klasszikus fajták azonban már több réteg anyagból és a hosszanti irányban elhelyezett merevítőkből álltak. A merevítők egykor kikészített bálnaszilákból készültek, később fémlapok vették át a helyüket, ma pedig inkább rugalmas műanyagot használnak hozzájuk, illetve léteznek kifejezetten merevítő nélküli darabok is, amelyek a modern anyagoknak és a rafinált szabásvonalaknak köszönhetően érik el a kívánt hatást.

A mai, szexi fűzők típusai

A fűző tehát amellett, hogy az alak korrigálására szolgál (még ma is), egyértelműen erotikus felhanggal is rendelkezik. Talán ez az egyik legbujább ruhadarab, amit egy nő viselhet, és amellyel úgy kelthet szexi benyomást, hogy közben egy kicsit a múltat idézi – ezzel pedig igazán különleges hatást tud elérni! De milyen típusú fűzők közül válogathatunk, ha például egy romantikus estére készülünk?

Klasszikus fűző kényelmetlenség nélkül

Az ilyen típusú míderek megjelenésüket tekintve nagyon hasonlóak a régiekhez, azaz megtalálható rajtuk a hagyományos fűzőrész (általában már csak díszítésként) és remekül tartják a kebleket is, mindezt azonban kényelmetlen oldalmerevítők nélkül teszik. Általában csipke- vagy szaténbetéttel díszítik őket és a hatás fokozása érdekében a derékrész harisnyatartóban folytatódik. Visszafogott, de rendkívül érzéki darabok.

Cottelli - Rózsás míder és tanga (fekete-piros)
Raktáron! Alacsony raktárkészlet 
15.990Ft -tól

Modern fűzőhatású felsők

Ez a típus azoknak való, akik semmilyen formában nem képesek elviselni a merevítő szorítását, ám rajonganak a fűzők formájáért és a hatásért, amit ez a ruhadarab a férfiakból kivált. A fűző fazonú felsők nagyon rafináltak, hiszen míg az előző míder azért a mellrésznél rendelkezik a kebleket alátámasztó merevítőkkel, addig ezek a fehérneműk a szabásuknak köszönhetően hozzák ki a maximumot a női idomokból. Általában erős, de rugalmas anyagból készülnek, így amellett, hogy második bőrként simulnak a testre, formálják is az alakot. Mivel az anyaguk többnyire - részben vagy teljes egészében - áttetsző, nincs az a férfi, akinek ne mozgatná meg a fantáziáját, ezek az erotikus viseletek.

 

Szexi fűzők

A szexi fűzők igazi nagyágyúk, ha a kiszemelt férfi elcsábításáról van szó, hiszen ezek a míderek, mind anyag használatukat, mint fazonukat tekintve arra lettek kitalálva, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a viselőjükből. Valószínűleg se nem kényelmesek, se nem könnyű felvenni őket, cserébe viszont olyan vizuális élményt nyújtanak, ami egészen biztosan emlékezetes marad. Az ilyen míderek általában merevítőkkel és valódi fűzővel rendelkeznek, így gyönyörűen karcsúsítják a derekat, a melleket pedig feszessé és gömbölyűvé varázsolják. Sok esetben lakk és bőr (műbőr) betéteket tartalmaznak, ezek nem csupán erősebbé teszik a fűzőt, de érzékibbé is. Igazi vadmacskáknak való viselet!

Ingyenes kiszállítás
Noir - csipkés, harisnyatartós korszázs (fekete)
Raktáron! Alacsony raktárkészlet 
35.990Ft -tól

 

Vágyfokozó míderek

Végül, de nem utolsósorban nem feledkezhetünk meg azokról a fűzőkről sem, amelyek kifejezetten a vágyak felkorbácsolására szolgálnak. Ezek a fehérneműk csupán látszólag formálnak mídert, az anyaguk azonban többnyire rugalmas, áttetsző, illetve egyes testrészeket egyáltalán nem is fednek, hogy még csábítóbb legyen a hatásuk. Az ilyen típusok rendkívül érzékiek és éppen úgy található köztük a kebleket szabadon hagyó, de mellemelős fazon, mint láncokkal, gyöngyökkel megbolondított. Pikáns estékhez elengedhetetlen!

Ingyenes kiszállítás
Abierta Fina - csillogó láncos felső és tanga (fekete)

Abierta Fina - csillogó láncos felső és tanga (fekete) (több kiszerelésben)

Pikáns és érzéki, aprólékosan kidolgozott, rugalmas felső és tanga szett, az igazán belevaló hölgyeknek. Mellemelős, félkosaras fazon, a melleknél és a nyak vonalánál csillogó strasszokkal kirakott, dekoratív láncokkal kiegészítve, amely csodálatos keretet ad nőiességednek.
Raktáron! A termékből van készleten! 
31.990Ft -tól

Fedezd fel te is fűző kínálatunkat és válaszd ki a stílusodhoz leginkább illőt!

Ezeket olvastad már?